Dr. Torgyán Atilla: Az emberiség fáklyavivői

AZ EMBERISÉG FÁKLYAVIVŐI

Lexikon a vallási tolerancia jegyében

Az emberiség fáklyavivői című valláslexikon munkálatai a 2000. évben vették kezdetüket. A gyűjtemény a vallási tolerancia jegyében készült, és a szellemi élet rendkívüli alakjainak életén keresztül mutatja be földünk nagy vallásait és szellemi kincseit. Emellett bepillantást enged az emberiség szellemi életét meghatározó vallásalapítók, kiemelkedő hatású szentek és tanítók munkásságába is. A három kötet összesen 222 fáklyavivő életrajzát mutatja be. Az életrajzokat kötetenként több mint 250 különleges kép, valamint a fáklyavivőktől elhangzott és általában tanítványaik által lejegyzett idézet egészíti ki. A lexikon háromkötetes gyűjteménye 2022 Mindenszentek ünnepére jelent meg. Ebben az írásban szeretnénk megosztani néhány gondolatot magáról a lexikonról, majd a vallási közeledéssel kapcsolatos kezdeményezésekről írunk, végezetül pedig a szentekkel, életük üzeneteivel való foglalkozás jelentőségéről elmélkedünk.

AZ EMBERISÉG FÁKLYAVIVŐI VALLÁSLEXIKONRÓL

A lexikont tanulmányozva felismerhetjük, hogy e nagy szentek és mesterek békében éltek egymással és a világgal. Egytől-egyig az egymás iránti toleranciát, megértést és elfogadást hirdették. Mindnyájan a szeretet szellemében tevékenykedtek, követendő példát nyújtva minden kor, így a ma embere számára is.

Sőt, gondolataikat megismerve az az érzés keríthet hatalmába minket, hogy a könyv minden idézete egyetlen szerzőtől származik, hiszen a szeretet és a béke jegyében születtek. Ez a szeretet és elfogadás az, amely segíti a különböző vallások egymás mellett élését. Olyan, mintha minden egyes vallás egy színt adna világunk szellemi életének, és a fény megszületéséhez valamennyi szín hozzájárulása szükséges!

E különleges emberek az élet legfontosabb kérdéseiről is hasonlóan gondolkodtak. Amikor e nagy fáklyavivők tanítottak, tapintatból és a könnyebb értehetőség kedvéért szem előtt tartották az adott korszak, kultúra, illetve ország gondolkodásmódját, valamint az ott élő emberek befogadóképességét. Emiatt első pillantásra talán úgy tűnhet, tanításaik ellentmondóak, viszont a lényeget tekintve egyáltalán nincs ellentét: mind a belső és külső békét, a szeretetet és mások megsegítését hangsúlyozták, életük pedig olyan üzenet volt, melyből segítő példa és útmutatás rajzolódott ki azok számára, akik találkoztak velük és azok számára is, akik ma az életüket tanulmányozzák.

Látva a vallásalapítók és különféle hitvallású szentek tevékenységét, egyértelművé válik, hogy nincsen olyan vallás, amelynek követése helytelen lenne. Minden ember a saját múltjának, neveltetésének és gondolkodásmódjának megfelelően választ magának vallást, kap segítséget saját vallási-szellemi környezetétől, és válhat ezáltal jobb, morálisabb emberré.

A lexikon arra a fontos tényre is igyekszik felhívni a figyelmet, hogy az emberiség egésze egyetlen nagy család, egyetlen tőről fakadunk, és halhatatlan szellemi Önvalónkban mind egyek vagyunk. Testvérek, akik hasonló utat és küzdelmeket járunk be, ám karöltve, egymást segítve minden megpróbáltatás könnyebb.

A VALLÁSKÖZI PÁRBESZÉDRŐL

A gyűjtemény egyik fontos törekvése és feladata elősegíteni azt, hogy a vallások közötti távolság csökkenjen, és hogy a különféle vallási áramlatok közeledjenek, valamint növekedjen az elfogadás egymás iránt.

A vallásközi párbeszéd elindítására már voltak fontosabb kezdeményezések az emberiség történelmében. A modern korban az első ilyen törekvés a XIX. század végére datálható. Ebben az időszakban nemcsak a művészet és a tudomány kereste a megújulás lehetőségét, hanem a vallási élet is. Ekkor indultak el a kereszténységen belül az ökumenikus megújulási, sőt a karizmatikus mozgalmak is, továbbá a szervezett vallásközi párbeszéd első jelentős próbálkozásai. Külön érdekessége mindennek, hogy az első ilyen esemény Amerikában 1893. szeptember 11-én, a Chicagói Világkiállításon vette kezdetét. A rendezvényt a Világvallások Parlamentjének nevezték.

Itt mondta el Szvámi Vivékánanda híres beszédét, amelyet a Parlament nagy lelkesedéssel fogadott, annak ellenére, hogy Vivékánandát az eseményre eredetileg meg sem hívták, és szinte az utolsó pillanatban került a meghívottak közé. Híres beszéde, amit hatalmas taps követett, így zárult: „Ahogyan a különféle folyamok, melyek különböző helyekről indulnak, mind találkoznak a tenger nagy vizében, úgy a különböző utak is, melyeket az emberek különféle hajlamaik vagy egyéniségük révén bejárnak, bármennyire is görbék azok vagy egyenesek, végül mind Őhozzá vezetnek.”

A rendezvény által elindított folyamatnak a közelmúltban volt még egy újabb, fontos állomása. A centenáriumon, 1993-ban ismét összehívták a Világvallások Parlamentjét, amit újra egy indiai mester neve fémjelez: a rendezvényt Sri Chinmoy, az ENSZ béke nagykövete közös meditációval indította el.

A következő fontos lépés a Sant Mat mester, Sant Kirpal Singh által életre hívott Vallások Világszövetsége volt. Neki és követőinek 1974-ben India jelentős vallási ünnepén, a haridwari Kumbha Mélán sikerült megszerveznie egy, az „Emberiség Egysége” névre keresztelt világkonferenciát, ahol kétezer vallási és politikai vezető, és több mint ötvenezer néző volt jelen. A találkozó egyik kiemelkedő érdeme volt, hogy a világi élettől visszavonult, szent életű szádhukat is össze tudta hozni egy közös párbeszéd erejéig.

A következő, kétségtelenül kiemelkedő lépés a vallási párbeszéd terén az 1986 októberében II. János Pál pápa által Assisiben életre hívott ökomenikus imatalálkozó volt, melyen a világ számos fontos vallási vezetője részt vett. Az esemény egyik csúcspontja volt az, amikor a küldöttek a Santa Maria degli Angeli bazilikában együtt meghallgatták a különféle vallások imádságait a békéért. Egy az eseményről tudósító bíboros így fogalmazott: „a hideg miatt mintha mindenki egy kicsit közelebb húzódott volna egymáshoz”. Itt történt meg az a fontos esemény is, amikor fiatal zsidók olajágakat nyújtottak át az emelvényen álló muzulmánoknak. A rendezvény később évente megtartott imanappá szerveződött. A vallási párbeszéd jelentőségét pontosan érzékelteti az, hogy II. János Pál pápa 1986-os évzáró beszédében hosszan elemezte az Assisi-beli vallási találkozó fontosságát. Ezt az eseményt XVI. Benedek pápa Assisiben, a 25 éves évfordulón, 2011-ben újra összehívta.

Jelentős lépések voltak még a Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség által szervezett, a vallások és kultúrák közötti párbeszéd előmozdításáért szervezett találkozók. A 2013-ban Rómában elindított eseményen 400 vallási és politikai vezető vett részt. Ma már sokan használják a közösségalapító Andrea Riccardi által először használt „Assisi népe” kifejezést, amely a vallásközi párbeszédet folytató új generációra utal. A párbeszéd terén szintén fontos esemény még a 2003 óta Kazahsztánban szervezett vallásközi kongresszus. A VII. Világvallások Vezetőinek Kongresszusát nem is olyan régen, 2022. szeptemberében Ferenc pápa jelenlétében nyitották meg.

A vallásközi párbeszéd folyamatában csak egy kis, de minden bizonnyal fontos lépés, hogy Az emberiség fáklyavivői lexikon 2. kötetének bemutatóján Budapesten is elindultak a vallásközi kerekasztal-beszélgetések a Napfényes Rendezvényteremben, ahol hat világvallás képviselője elmélkedik szeretetteljes légkörben az élet legfontosabb kérdéseiről.

Bízunk benne, hogy e többféle kezdeményezés, amelyek mindeddig térben és időben izoláltan jelentkeztek, rövidesen összeérnek majd a világban, és nagyobb sajtónyilvánosságot is kapnak. A kereszténységen belüli ökumenikus mozgalom pedig egyszer minden bizonnyal ki fog tágulni az összes nagy vallást érintő vallásközi párbeszéddé.

A SZENTEKKEL ÉS ÉLETÜK ÜZENETEIVEL VALÓ FOGLALKOZÁS JELENTŐSÉGÉRŐL

Azáltal, hogy a nagy fáklyavivők életét és életük tanítását megismerjük, megannyi fontos kérdésünkre is megkaphatjuk a választ. Nemcsak az válhat világossá számunkra, melyek az élet legfontosabb, időtől független, örök értékei, hanem életútjukat tanulmányozva segítséget is kaphatunk; olyan lelki támogatást és útmutatást, melyeket megértve és követve felülemelkedhetünk életünk nehézségein.

A fáklyavivők mintegy lámpással világítják meg az előttünk álló utat. A gyakran sötétben botorkáló ember a fáklyavivők fényét követve először megismerheti, majd megértheti és átalakíthatja élete rendezetlen területeit. Ezekben a példás életekben az a rendkívüli, hogy tanításaikkal nemcsak hangzatos, ám üres tudást adnak át, hanem cselekedeteikkel és életútjukkal hitelessé is teszik azokat. Tanításaik mögött mindig élettapasztalat, sőt gyakorlati cselekedetek állnak, a szeretetről és moralitásról kimondott szavakat és üzeneteiket pedig a másokért hozott áldozataik hitelesítik.

Az emberiség nagy fáklyahordozói ugyanakkor olyan gazdag emberekhez hasonlíthatóak, akik mások helyett rendszeresen kifizetik a számlákat. Felajánlott szenvedéseik, szigorú böjtjeik és vezekléseik, hosszú imáik mind azt a célt szolgálják, hogy mások szolgálatába állított életükkel enyhítsék a szenvedő emberek fájdalmait. Világunkban jó néhány ember még mindig úgy él, hogy nem törődik a jövővel, és „számlát számlára” halmoz. Amikor pedig a cselekedetek az emberek sorsává válnak, és azok betegségekben, szinte elviselhetetlen szenvedésekben köszönnek vissza, jönnek a segítők, akik átvesznek a gyötrelmekből, vezekelnek, imádkoznak azért, hogy könnyítsék a felhalmozott, nehéz terheket. Ez az áldozat csendben, a háttérben zajlik, a ma embere ebből sokszor mit sem vesz észre, és nem tudja, hogy honnan érkezik a segítség. A fáklyavivők mintája, azaz a láthatatlan jótettek gyakorlása természetesen az Égtől ered. Az angyali hierarchiáktól, akik eónok óta teljes csöndben és láthatatlanságban folyamatosan segítik az embert. Számunkra észrevétlenül fogják a kezünket, vezetnek minket, mint vezetője a vakot. Az alázatos, láthatatlan szolgálat és legteljesebb szerénység mintáját az Égiek adják, a fáklyavivők pedig, az emberiség e nagy segítői, hozzájuk hasonlóan végzik szolgálatukat.

Példás életükkel próbálnak bennünket afelé vezetni, hogy az ember és ember közti távolság csökkenjen. A vallási toleranciának is az a célja, hogy az emberek a másikat megismerjék, megértsék, a megértésen keresztül pedig elfogadják és megszeressék egymást. Az emberiség fáklyavivőinek is az egyik legnehezebb missziója az emberi szíveket közelebb vezetni egymáshoz. A belőlük kiáradó isteni szeretet ragyogásában azonban meglágyulnak és kinyílnak a szívek. Ezért mindig csodálatos és felemelő élmény egy ilyen ember közelében lenni. Még ha csak egy tanítvány visszaemlékezését olvassuk is el a mesterükkel való találkozásról, már az is meghatározó és örök élményt nyújthat számunkra. Ezért Az emberiség fáklyavivői lexikon 3. kötetében található egy olyan válogatás is, amelyben tanítványok, ismert emberek és írók gondolatait közöltük, melyeket az általuk tisztelt és követett szentekről és mesterekről mondtak.

Befejezésképpen még egy gondolat arról, hogy a nagy szentek és mesterek életének tanulmányozása a szellemi praxis része is lehet. Ki-ki segítséget kaphat a maga útján az életutak üzeneteiből. Van olyan szent, akinek segítségével fejleszthető az alázat erénye, másoktól az állhatatosságot, a türelmet vagy az egyszerűség értékét lehet megtanulni, és így tovább.

Sose felejtsük el azt sem, hogy ezektől a nagy fáklyavivőktől lehetőségünk van segítséget is kérni! Amennyiben kérésünk összhangban áll kozmoszunk törvényeivel, és az Istenhez való közeledést szolgálja, ők mint Isten alázatos segítői, közben tudnak járni értünk, hogy ezáltal is jobb emberré válhassunk, és fejlődni tudjunk az erényekben.

Ismert emberek, írók, tanítványok gondolatai az emberiség nagy fáklyavivőiről

„Mindenhol imádkozott – ha a kápolnában volt, még a fotelben ülve, az úgynevezett pihenései alkalmával is. Számára a pihenés sohasem jelentett semmittevést. Imádkozott, amikor valaki meghalt – egy barát, egy ismert személy, egy merénylet vagy egy baleset áldozata. Imádkozott, amikor megtudta, hogy a politikai helyzet komolyra fordult, amikor a világban háború tört ki. Imádkozott, amikor gondjai voltak, amikor rossz hírt kapott, melyre megoldást kellett találni. Ilyenkor a kápolnába ment és addig maradt ott, ameddig e problémákat orvosolni nem tudta. Apostoli látogatásainak célpontjai is imádságai színhelyéül szolgáltak. Összpontosítása ilyenkor olyan volt, mint az adott országért elmondott ima. Érezni lehetett, hogy azonosulni próbál az emberekkel, magára vállalja szenvedéseiket.” (Arturo Mari II. János Pál pápáról)

„Ha nevetett, mámorban táncolt az egész univerzum. Hangjába gyakran belecsendült a szeretetteljes vidámság. Jelenlétében elkapta az embert a spirituális mámor. Egyetlen pillantása fölemelte lelkünket és mennyei birodalmakban éreztük magunkat.” (Sant Rajinder Singh Sant Kirpal Singh-ről)

„Mindenütt körülem, miközben írtam, éreztem a Szent láthatatlan jelenlétét, mert számomra Szent Ferenc a kötelességét teljesítő ember példája. Az emberé, akinek szakadatlan és páratlanul nehéz küzdelemmel sikerül teljesítenie legfelsőbb kötelességét. Valamit, ami magasabb rendű még az erkölcsnél, az igazságnál, s a szépségnél is. Azt a kötelességünket, hogy átlényegítsük az Isten által reánk bízott anyagot és átváltoztassuk szellemmé.” (Nikosz Kazantzakisz Assisi Szent Ferencről)

„Benedek Európa építőmestere volt valaha. Nem körzővel és vonalzóval, nem is számítógéppel tervezgetett, épített, hanem az imádság és a munka, a Szellem erejével. Életműve nyomán a megtépett, háborúkban elgyengült, a népvándorlás viharában elcsigázott népekből a Szellem összetartó erejében megszületett Európa.” (Szennay András Nursiai Szent Benedekről)

„Abban a pillanatban, amikor tekintetünk találkozott, felismertem valamit Rudolf Steiner igazi lényéből, és azt éreztem, hogy abból belém áramlik valami, ami megtölti az egész lényemet, az egész szívemet. Valami, amiből vagy amiért ettől kezdve élni fogok. Rudolf Steinerben sokan a nagy előadót, az ezoterikus tanítót, a nagy beavatottat látták. Egy olyan embert, aki messze fölöttünk áll. Én mindig az emberi lényt láttam, a férfit, aki fáradozott, harcolt, szenvedett, szeretett és akinek a jósága túlszárnyalt minden jóságot, amit valaha is megéltem. Megtapasztaltam a tapintatosságát is, ezt a titokzatos erőt, amely embertől emberig hat, ha egy lélek megnyílik a másik előtt, ahogyan ez az igazi szeretet jelenlétében megtörténik.” (Ehrenfried Pfeiffer Rudolf Steinerről)

„Egész életében a legbensőségesebb, együttérző kapcsolata volt a szenvedő lelkekkel. Mindent értük tett és ajánlott fel. Érezte, hogy azok segítséget kérnek tőle, és hogyha mások megfeledkeztek róluk, figyelmeztette őket. […] Az ő igazi belső iskolája az önmegtagadás és a lemondás volt. Kora ifjúságától kezdve csak a legszükségesebbet engedte magának alvásban és élelemben. Éjszakánként – még télen is, a puszta földön, hóban térdepelve – órákat virrasztott imádságban. Azt ette és itta, amit a többiek nem tudtak megenni és meginni, mert íztelennek tartották. […] Életének igazi feladata az egyházért vagy egyes tagjaiért való szenvedés volt, akiknek nyomorúságát lélekben megmutatták neki, vagy akik imáit kérték anélkül, hogy tudták volna, hogy ennek a szegény és beteg apácának többet kell tennie, mint hogy elimádkozzon egy Miatyánkot.” (Clemens Brentano Emmerich Anna Katalinról)

„Képzeljünk el egy kicsiny és egészen egyszerű szobát, amelyben a rabbi az emberiség és Isten közötti közvetítőként működött, bölcsességeket tanítva, tántoríthatatlanul odaadó és engedelmes tanítványai számára. A hangulatot egyszerűség és szívből jövő tanulmányok jellemezték. Egyszerű emberek voltak ők – könyvkötők, kocsisok, adóbehajtók, vendéglősök, akik a szentséget keresték a hétköznapjaikban. Báál Sém Tov történetei reményt és ösztönzést nyújtottak számukra egyhangú életük nehézségei és fáradtságai közepette. Báál Sém Tov odaadása, szüntelen áradó szeretete és karizmatikus személyisége a lengyel zsidóság egyszerű és szorgosan dolgozó tömegeit töltötte el lelkesedéssel, és az élő remény gyorsan terjedt szét egész Kelet-Európában.” (Robert és Judyth Reichenberg-Ullman Báál Sém Tovról)

„Élő hittel fordult az imádság mindenható erejéhez. Naponta legalább nyolc órát töltött a kis kápolnában. Vasárnap pedig úgyszólván egész nap nem mozdult onnét. Csak amikor az egyik testvér dél felé egy kis főzeléket hozott, akkor ült le ebédelni pár percre a templomajtó küszöbére, hogy egyetlen pillanatra se kelljen elszakadnia attól, aki minden gondolatát, szíve minden dobbanását lekötötte. Ha csak tehették az indiánok, észrevétlen megcsókolták fátyola szegélyét és megilletődve beszéltek az imádkozó asszonyról. Magasabb rendű lénynek tartották és adományokat, friss tojást és gyümölcsöket olyan áhítattal helyeztek a lábaihoz, mintha csak oltárra tették volna…” (R. S. C. J. Duchesne Philippine-ről)

„Számos utazásom során, amikor későbbi éveiben elkísérhettem, megtapasztaltam valamit magával ragadó személyiségének kisugárzásából. Médiavilágunkban, amely bármilyen fajta sztárt körülrajong, Teréz anya különleges, összetéveszthetetlen, világító »sztár« volt, akit, a többi hírességgel ellentétben nem a gazdagok és szépek vettek körül, hanem a szegények legszegényebbjei, a nyomorékok és a társadalomból kitaszítottak. Erős és bölcs, karizmatikus és alázatos személyiség volt, aki nem uralkodni, hanem szolgálni akart. Újító, eredeti egyéniség, akinek leglátványosabb sikere az volt, hogy hatására és példájára az egész világon rengeteg fiatal lány boldogan vállalkozott Jézus követésére és így találta meg élete értelmét. Teréz anya szeretete sok különböző korú férfit és nőt vonzott Jézushoz. Olyan »sztár« volt, aki akarata ellenére került a nyilvánosság fénykörébe, és ezt mégis, igen hatásosan felhasználta jó céljainak érdekében. Teréz anya sohasem állította magát középpontba. Amikor mások mégis reflektorfénybe emelték, akkor mindig megragadta az alkalmat, hogy maga helyett Krisztusra mutasson.” (Leo Maasburg Teréz anyáról)

„A zsoltár szavai »csodálatos Isten az Ő szentjeiben« Páduai Szent Antal sírjánál különösen beigazolódtak. Isten bizonyosságot tett Antal életszentségéről a csodák által. […] Antal halála után a csodáknak olyan özönével találkozunk, mely párját ritkítja a szentek történetében. Életében már művelt csodákat, de azokat – alázatossága miatt – kérésre és szinte lopva művelte. Ekkor azonban már nem kötötték őt gátló körülmények: bőkezűen, túlcsorduló mértékkel mért vissza azoknak, akik bizalmukat belé vetették, és jelét adták tiszteletüknek. A csodás és kegyelmi adományok bőségén lemérhetjük Antal szeretetének nagyságát, mely nemcsak a páduaiak iránt él szívében, hanem mindenki iránt, aki bárhol a világon kéréssel fordul hozzá.” (H. A. Kalliszt Páduai Szent Antalról)

„Kronstadti János atya mindennap hajnali három órakor kelt és a szent liturgiára készült. Négy óra körül indult a templomba, hogy elvégezze a hajnali istentiszteletet. Itt már zarándokok tömegei várták, hogy áldásából részesülhessenek. Számtalan koldus várta tőle az alamizsnát. A szent liturgia előtt volt a gyónás. A gyónni akarók nagy száma miatt János atya bevezette a közös gyónás gyakorlatát. Ez mind a résztvevőkben, mind a szemtanúkban megrázó benyomást keltett: sokan fennhangon, minden szégyenkezés nélkül kiáltották ki bűneiket. Az ötezer ember befogadására képes Szent András székesegyház mindig zsúfolásig megtelt, ezért az áldoztatás sokáig, olykor két óra hosszat is eltartott, az istentisztelet pedig sohasem fejeződött be déli tizenkét óra előtt. […] A szent liturgia végzése közben arca tündökölt az átszellemültségtől. Valóságos közvetítő volt Isten és az ember között a bűnök bocsánatáért. […] Szeméből a meghatottság könnyei folytak, ám ő ezt észre sem vette. A szent liturgia során átélte egész üdvtörténetünket. Szívből átérezte az Úr irántunk való szeretetét és szenvedését és ez mély hatással volt minden jelenlévőre. Nem mindenki kereste fel őt valódi hittel. Voltak, akik kételkedtek, mások bizalmatlanok vagy éppen csak kíváncsiak voltak. Ám a közelében mindnyájan átalakultak, a kétely és a hitetlenség jege folyamatosan elolvadt és fölváltotta a hit melegsége.” (A.V. Jelcsanyinov Kronstadti Szent Jánosról)

„Lourdes. Bernadette Soubirous rövid és gyötrelmes életének városa a katolikus vallás egyik legnagyobb központjává lett. Sokkal több minden létesült itt, mint amit az Egek Királynéja kért. Nem egy kápolna, hanem hatalmas templomok. Nem egy körmenet mormolt imát, hanem a Jelenések Könyvében említett tömegek. A szüntelen lángoló szeretetnek köszönhetően folyamatos kegyelem árad a zarándokokra, betegekre, ápolókra, orvosokra. Esténként, a Rózsafüzér téren, fáklyás körmenetbe rendeződve, hívők ezrei üdvözlik újra meg újra az Isten Anyját. Tengernyi lángocska kígyózik a sötét égbe emelkedő fohászok kíséretében. A betegek, szegények és elesettek között, akik kérelemmel fordulnak a Szent Szűzhöz, ott van Bernadette. Még ha nem is látja senki, együtt halad velük olcsó pamutvászon ruhájában, elnyűtt és fakó capuletjével a fején, a mennyország fényét tükröző ártatlan tekintetével. A földi bajokkal küszködőket nem hagyta magára. Mint a szeretet hírvivője, velük tart, hiszen az ő feladata segíteni, vigasztalni és reményt ébreszteni. […] A hamis próféták már meghaltak, senki sem emlékszik rájuk. A tömeg azonban még mindig letérdel egy szegény, beteges és tudatlan kislány képe előtt.” (Giannina Faco Soubirous Bernadette-ről)

Dr. Torgyán Atilla